Porcelán és kerámia

Amikor a földrajzi felfedezések révén a XVII. században Európában is elterjedt a kávé, tea, kakaó fogyasztása, új tárgyakra volt szükség, hiszen itt addig nem ismerték a forró italokat. Európában a keményporcelán-gyártás titkára csak 1707 körül jött rá egy német alkimista, Johann Friedrich Böttger. 1710-ben ezen felfedezés vezetett a meisseni porcelángyár megalapításához.

És persze, ki ne álmodozna arról, hogy egyszer kincset talál? Nos, egy angliai testvérpárnak sikerült a lehetetlen: elhunyt szüleik padlásán, takarítás közben, egy 1740-es években készült, 40 cm magas kínai vázára leltek! A szakértők a Csing-dinasztia idejéből származó műtárgy értékét 1 millió fontra taksálták, ám a nyertes licitáló végül rekordáron, 53,1 millió fontért, vagyis több mint 19 milliárd forintnak megfelelő összegért vitte el a különleges darabot.

Örökölt, de nem tudja, hogy mennyit érhet a tulajdonába került porcelán vagy kerámia? Szeretné értékesíteni a birtokában lévő porcelánokat vagy kerámiákat, de nem tudja, hogy mennyit kaphat értük? Nem bízik a régiségkereskedők “becsületes ajánlataiban”? Nem bízik a kereskedők alkalmazásában álló becsüsökben? Jobban bízik egy független, képzett becsüs szakvéleményében?

KAPCSOLAT